Közigazgatási reformok Debrecenben és Szegeden (1870-1872)
Kulcsszavak:
közigazgatás-történet, jogtörténet, magyar várostörténet, Szeged, Debrecen, dualizmus, 19. századTartalom
A köztörvényhatóságok rendezéséről szóló 1870. évi XLII. törvény cikk a magyar középszintű közigazgatás átalakításának jelentős mérföldköve, amely meghatározta a vármegyék és a törvényható sági jogú városok szervezetét és működését a dualista állam végrehajtási rendszerében. A monográfia Debrecen és Szeged példáján keresztül mutatja be a köztörvényhatósági törvény reformjának gyakorlati alkalmazását 1870 és 1872 között, különös tekintettel arra, hogyan valósult meg az új városi közigazgatási szervezet kiépítése a dualista államszervezeti konstrukció közjogi keretei között. A kötet elsősorban a releváns levéltári forrásokra, az országgyűlési dokumentumokra és a korabeli helyi sajtóanyagokra támaszkodik. Célja, hogy hozzájáruljon a magyar közigazgatás-történet és várostörténet mélyebb megértéséhez, a dualizmus kori köz igazgatás modernizációjának értelmezéséhez, a középszintű ön kormányzatok működésének összehasonlító rekonstrukciójához. A kutatási eredmények hasznos adalékul szolgálhatnak a jogalkotás és a helyi közigazgatás jövőbeli fejlesztéséhez.
A kutatást a Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ (IKIKK) Humán és Társadalomtudományi Klasztere támogatta.
Borítókép: "Közgyűlési jegyzőkönyv 1872. évi"
Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Vármegyei Levéltára, Szeged város törvényhatósági bizottságának iratai: IV. B. 1402. a.
